Így 2 nappal visszatekintve a szerdai meccsünkre-ahol 6:2-es vereséget szenvedtünk az okosan játszó Torpedótól- sokféle indokot fel lehet hozni, hogy mi okozta vereségünket.Ezek leírása, megbeszélése nélkül, valamint együtt gyakorlás nélkül nem hiszem, hogy ilyen fontos meccseket a jövőben hozni tudnánk.
Az egy dolog, hogy a bíró több, mint 10 percet késik, ezt inkább nem kommentálnám. Szervezőkről a véleményem meg van. De a többi dolog, a rossz csere, a cserék előtti oda nem figyelés( ami eddig egyszer sem volt gond), az hogy már az ég tudja, hogy mióta Miki a cséká és cseszünk odafigyelni rá, hogy mit mond.
Meg kell érteni mindenkinek, hogy ha nem figyelünk a csapatvédekezésre, akkor vége. Nem fogunk meccseket nyerni. Az összes eddigi meccset, pontot amit hoztunk azért volt mert tudtuk ezt. Most szerdán, valahogy nem voltunk ott fejben szerintem,a koncentrálás hiányzott, hiányzott a csapatban való gondolkodás (ami baj esetén sajnos vissza-vissza térő motívum). Nagy esélyt szalasztottunk el, ugyanakkor mostantól egyértelmű a célunk, 4 meccsből 12 pont, aztán majd meglássssuk mire elég.
Jövő szerdán a BKV-Hátra ellen játszunk, ki lehet mondani derbyt. Megalakulásunk óta egyik fő riválisunk. 3 kitűnő, parázs hangulatú meccsen 3 döntetlen született ellenük eddig. Itt az idő a mérleget felénk billenteni. A BKV helyezése ne tévesszen meg senkit, rendkívül jó csapatról van szó.
Mindenki pihenjen, készüljön, aki tud jönni hétfőn 16.00 órakor BEAC, edzés.
Hajrá 'Ászok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.