Rendhagyó módon a múlt heti vereség rezüméjét együtt írom – az időközben már tegnapinak számító – győzelemmel. Egyrészt nehéz arról a mérkőzésről bármit is írni, másrészt bíztam benne, hogy az Armada ellen már jobb játékkal hozakodunk elő, és akkor a…
2010.10.21. 02:51 leni08
FöldturkÁszok – CSTB 1:2 & FöldturkÁszok – Armada 3:2
Szólj hozzá!
2010.10.09. 17:15 leni08
FöldturkÁszok – NSZK 6:5
Idei harmadik ellenfelünk az NSZK csapata volt, akiket eddig mindkét találkozásunk során legyőztünk (10:2, illetve 6:4). Az említett két mérkőzés az A-Ligában volt, mivel érdekes módon – ha hihetünk az eltefoci archívumának - az NSZK egyszer csak megjelent itt, anélkül,…
2 komment
2010.10.02. 19:48 leni08
Torpedo Vodka – FöldturkÁszok 3:3
Az előző két összecsapásunkon egyaránt vereséget szenvedtünk az idén ismét címvédőként fellépő Torpedótól (6:9, ill. 2:6). Az új szezonbeli első meccsünkön (3:2 a Fehérvár ellen) mutatott játék sem feltétlenül mutatott arra, hogy most fogjuk először legyőzni őket. De…