2011.09.30. 19:56 leni08
Palota Fc - FöldturkÁszok 2:1
A Palotát eddig minden alkalommal - habár egyre csökkenő mértékben- sikerült megvernünk. Így a szakvezetés is úgy állt a meccshez, hogy mindenképpen pontot, pontokat kell szereznünk, hogy sikerüljön bent maradnunk. A hiányzók sorát Kacsa bővítette tovább, így az alapítók közül csupán Ádi volt a pályán. A hiányzók: Miki, Kacsa, Tomi, Léni.
Ennek ellenére az új emberek remekül felvették a meccs ritmusát, Ádi, Zoli és a kapuban Geri irányításával jól működött a védelem, és néhány kontrára is futotta erőnkből. A távol maradók hiánya elsősorban az előrefelé játékban érződött. Mégis a félidő vége felé egy remek visszatámadásból Imi góljával vezetést szereztünk, és szívós védekezéssel ki is húztuk a félidőt. Meg kell említeni, hogy Zoli előtt akadt még ziccer lehetőség, amivel 2-vel mehettünk volna pihenni, de sajnos az újabb gól a lábában maradt. Érezni lehetett, hogy 1 rúgott góllal kis pályán nem biztos, hogy nyerni lehet, és ez be is igazolódott. A Palota a második félidőben egy szép egyéni teljesítménnyel és egy szerencsés góllal megfordította a meccset. Nekünk is akadtak lehetőségeink, de vagy nem vállaltuk el a lövést, vagy a labdafogóba bombáztunk. Összességében 1 pontot mindenképpen benne hagytunk a meccsben, a csapat rászolgált volna főleg a végig fegyelmezett, kemény védekezés miatt. Sajnálhatjuk mert egy újabb sorozat szakadt meg és jövő héten jön a BKV, akik ellen szintén veretlenek vagyunk(8-8, 2-2, 5-5, 6-0)! Jó lenne ha így is maradna, de piszkosul nehéz dolgunk lesz!!!
Hajrá Sr' Ászok!
Szólj hozzá!
2011.09.30. 19:37 leni08
Moloko - FöldturkÁszok 8:3
3-0-ig szinte a pályán sem voltunk, utána kezdtük felvenni a ritmust. A felzárkózás azonban elmaradt, ugyanis sem elöl, sem hátul nem hoztunk jó döntéseket. Az Armada elleninél vállalhatóbb játék és eredmény azonban így is összejött.
Szólj hozzá!
2011.09.19. 11:26 leni08
Új idény megtépázott kerettel, Armada- FöldturkÁszok 11-1
A hallottak alapján Miki, Ádi és Léni hiányában is egy jó darabig egyenrangú ellenfelei voltunk az Armadának, majd egyéni hibáinkat kihasználva kivégeztek bennünket. Ennél biztos többet kell mutatnunk, hogy a középmezőnyben tudjunk végezni...de marha nehéz lesz.
4 komment
2011.05.28. 13:39 leni08
Reneszánsz - FöldturkÁszok 5:3
Sajnos az első percekben már eldőlni látszott a találkozó, de hozva szokásos küzdős játékunkat emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Az ellenfél megérdemelten nyerte a találkozót, és érte el a 2. helyet, de viselkedésük a pályán gusztustalan, nem ebbe a ligába való.
Gratulálunk a Torpedónak és a többi dobogós csapatnak!
Szólj hozzá!
2011.05.28. 13:38 leni08
Torpedó Vodka - FöldturkÁszok 9:7
Andrew, Dávid, Háni hiányában és Léni első félidei sérülése miatt a 2. félidőt már csak egy cserével toltuk végig. Az első félidő közepén megítélt bűntető kellett ahhoz, hogy a Vodka feloldódjon a szervezetünkben, utána már egyre töbet maradtunk le róluk, sok ziccert hibáztak el, néha már-már nagyképűen. A végére azért szépen kozmetikáztuk az eredményt és még talán némi ijedtséget is tudtunk az arcukra vinni. Holland-magyar feelingű meccs volt, győzelmük nem forgott veszélyben.
Szólj hozzá!
2011.05.28. 13:30 leni08
CSTB - FöldturkÁszok 8:5
A kiállni is alig tudó CSTB ellen bűnrossz védekezést bemutatva verettük meg magunkat. Kár érte, itt kezdett elúszni a bajnokság.
Szólj hozzá!
2011.05.04. 23:23 leni08
Moloko - FöldturkÁszok 3:3
A Paksi elleni meccshez hasonlóan nagy meccset játszottunk a Molokóval, az első félidőben ők, a másodikban mi domináltunk inkább. Kis szerencsével nyerhettünk volna, az eredmény reális.
Szólj hozzá!
2011.05.04. 23:21 leni08
Armada - FöldturkÁszok 5:5
Az első félidőben emberhátrányban játszó Armada ellen nem sikerült meggyőző fölényt kiharcolni. A 3 pont így is meg lehetett volna, mindössze 20 mp kellett volna hozzá (igaz a meccs szervezési okokból kb. 43 perces volt). Kár ezért a két pontért, a Reneszánsz ellen a dobogó lehetett volna a cél...