Az előző két összecsapásunkon egyaránt vereséget szenvedtünk az idén ismét címvédőként fellépő Torpedótól (6:9, ill. 2:6). Az új szezonbeli első meccsünkön (3:2 a Fehérvár ellen) mutatott játék sem feltétlenül mutatott arra, hogy most fogjuk először legyőzni őket. De a győzelem mindenképp önbizalmat adott a csapatnak, és a múlt heti egy helyett szerdán 3 cserénk volt.
Szinte az egész meccsen remekül védekeztünk, amit legjobban az bizonyít, hogy majdnem végig fent volt a mezőnyben az ellenfél kapusa. Mindig szorosan fogtunk embert, ezt a fegyelmezettséget öröm volt látni. Sajnos az első kapott gólnál hatalmas helyezkedési és/vagy kommunikációs hiba történt. De hátrányban sem lettünk idegesek, és nem kezdtünk el kapkodni. Ez mindenképp előrelépés az eddigiekhez képest. A második félidőben gyorsan egyenlítettünk Kacsa első találatával, amit Miki jobbról középre adott labdájából, egy csel után az érkező védők között leadott lövésből szerzett. A második gólunk Léni élményszámba menő bombájából született. Zsoló cselezgetett a hatos baloldalánál, a labda valahogy Mikihez került, aki a mélységből érkező Lénihez passzolt, Ő pedig az oldalvonal mellől, éles szögből kilőtte a hosszú felsőt, 2:1 ide. Természetesen fokozódó nyomás alatt játszottunk, mégis mi szereztünk újabb gólt. Egy blokkolt Torpedo-lövés után a lecsorgót Miki Kacsához passzolta, aki nem hezitálva az üresen hagyott kapuba lőtt, 3:1! Sajnos a győzelem nem jött össze, 5percen belül egyenlítették ki a kétgólos különbséget. Összességében igazságos a végeredmény, mi többször is eltaláltuk a kapufát, de a Vodka is sok ziccert hagyott kihasználatlanul.
Mindenképp bravúrként értékelem a szerdai eredményt - az idő múlásával egyre inkább. Szerda este jócskán volt bennem csalódottság is, hogy 3:1-ről nem sikerült győzni. Felmerült a meccs közben és utána is, hogy agresszívebben kellene/kellett volna védekezni, hogy több labdát szerezzünk. Úgy gondolom, - mivel majdnem végig öten passzolgattak a térfelünkön – ez a kockázat nem fért volna bele. Lehet, hogy egyszer kétszer így nyílt volna lehetőségünk kontrákra, illetve üreskapus gólra, de legalább ennyiszer simán kipasszoltak volna, miután egy embert kivettek tőlünk a játékból.
Két meccsből 4 pont, ezzel elégedettek lehetünk, a héten ismét nehéz feladatunk lesz, de ha akkor is így állunk hozzá, minden esélyünk megvan, hogy 3meccs 7pont legyen a mérleg.
Hajrá ’Ászok!
Miki
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.